District 9
írta: GaM_Staff ; 2009.10.10. 21:34
A District 9 egy 2009-ben bemutatott sci-fi film Neill Blomkamp rendezésében.
A filmet mindössze 30 millió dollárból forgatták és már 130 millió dolláros
bevételük van.
A film kezdetekor már beleesünk a történések közepébe, hisz láthatjuk a
híreket, hogy egy nagy űrhajó lebeg Johannesburg város felett és a
katonaság (MNU) éppen arra készül, hogy fölrepülnek és kiderítik, hogy
mi van benne.A látvány nem túl szép, mert nyomorban élnek a "Garnéla-
rákok" (Ezt a nevet kapták az UFÓk). Ezért letelepítik őket a Földre
a District 9-be. Ezután egy ripoter életébe tekinhetünk be aki éppen
arra készül, hogy a katonákkal bemegy és "aláíratja" a kilakoltatási
papírokat a garnélarákokkal. De ez nem egészen így fogy történni. :)
Tömören aki teheti nézze meg a vége előre kiszámíthatatlan módon fog
alakulni, tehát bármien elképzeléseteket vessétek el és nézzétek meg
a legközelebbi adandó alkalommal, mert egész végig érzékelhető az "ere-
detiség" és a meg nem szűnő kíváncsiság, hogy és most mi lesz? -És most?
Az ember agyába szinte belevésődik az egész történet (és ez nállam jót
jelent :D).A végén, bevallom egy könnycseppet én is elejtettem, de hát
van ilyen.Azért ne gondoljatok nyálas befejezésre.
(Ja és egy fontos tapasztalat a filmből: "Aki kíváncsi, hamar megörekszik")
Készitette: Tricky
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Keresel valamit?
Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:
Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!
Haverok
Ezt a sablon.html-ben lehet szerkeszteni...